A fény harcosa

Az ember időről időre megtapasztalja a "csatornára való rácsatlakozást", és akkor szárnyal, hihetetlen energiákkal. Olyankor az intuíció magától értetődően működik, hatványozottan mozgásba lendítve a vonzás törvényét, ami - egyre inkább érzem - amúgy is mozgásban van. Olyankor szinte beleesnek az ember kezébe az éppen kellő könyvek, megszólítják emberek, akik üzenetet hordoznak, és ami a legfantasztikusabb: kicsit Isten szemével láttatják magukat az összefüggések, amiket mi bölcsen átlátunk és megértünk egy röpke pillanatra. Olyankor a "véletlenek" - amikben ugye én nem hiszek - megszaporodnak, és minden optimális feltétel a spirituális továbblépéshez és az épp aktuális lecke megtanulásához előáll. És akkor megtörténhet a lélek alkímiája.

Na így érzem most magam kb egy hete... Vannak olyan pillanatok, amiket le sem tudok írni, mert egészen új, szavakkal kifejezhetetlen tapasztalások. Most olyan, mint az utolsó időszak a Caminón. Nyitva van a csatorna, nem záródik be, és én együtt rezgek a mindenséggel, és érdekes módon folyamatosan árad felém a szeretet az emberektől, a dolgokból. És egész sokan lettek hirtelen, akikkel kölcsönösen inspiráljuk egymást.

Volt egy könyvélményem, aminek a hatására most azt érzem, hogy otthagyom az egyetemet (ez még nem biztos, szeptemberig gondolás tárgya), és egészen más dologba fogok, mert rájöttem, hogy most semmi más nem érdekel, csak az az egy dolog. Még a tanítás is elhalványodik, az egyetem is, pedig most ezt a kettőt érzem igazán az életemnek. Ez azért fura, mert már rég nem volt ilyen erős élményem, hogy bármit fel tudnék áldozni egy dologért. Nagyon izgalmas. A változás úgy látszik folyamatosan itt bökdös.

(Persze már megtanultam elfogadni, sőt! egyenesen szeretni a változást. Ez az élet, a folyton vibráló, mozgásban lévő energiabomba. Nincs megállás. Aki meg akar állni, mert fél ettől, az mindig nyugtalan lesz és szenvedni fog. A változás az élet egyik vastörvénye.

Megtanultam a vonzás törvényét is a saját bőrömön: amit adsz azt kapsz, nincs kivétel, és akkor kapod, amikor a legkevésbé számítasz a fájdalmas leckére, és főleg olyantól, akitől a legkevésbé sem szeretnéd kapni, mert mindenedet odaadod. Minden cselekedeted - ha akaratlagos, ha nem, tök mindegy - visszaszáll rád, és nem szimplán kapod vissza a dolgokat, hanem hatványozottan. Erre mindenki számíthat, akinek vaj van a füle mögött, és szerencsére az is, aki kizárólag jót tesz :-))). Csak ne felejtsd ezt el, és amikor eljön a lecke ideje, ami lehet, hogy csak 15 év múlva következik be, próbáld meg végiggondolni, hogy melyik eseményre lehetett a szívás egy késleltetett válasz a múltadból :-))). Nem lesz kellemes, biztosíthatlak. Én most fizettem tizen x évvel ezelőtti, abszolút nem szándékos dolgaimért, és legalább háromszorosan. Na ami a lényeg: ismerve, és a bőrömön tapasztalva a vonzás törvényét, most már gondolni sem gondolok rosszat senkiről, nemhogy beszéljek vagy rosszat akarjak vagy tegyek bárkinek is. Elég volt a szívásból... Amit adsz, azt kapsz, tehát ha csak jót adsz, akkor azt kapod vissza. Vastörvény a vonzás törvénye. Nagyon kemény. Tapasztalatból tudom.)

A könyv elolvasása után pár nappal fél éjszakát a neten töltöttem, hogy utánanézzek milyen iskolában lehet tanulni az én újdonsült obszessziómat, mert fogalmam sincs az egészről (ezért fura, hogy így hirtelen ekkora erővel jött és letaglózott. Mondjuk most már józanabb vagyok, hagyok időt a "Hátha csak egy fellángolás, és majd elmúlik!" érzésnek). De jöttek a jelek. Másnap volt egy órám, ahol teljesen véletlenül és mellékesen kiderült, hogy van egy tanítványom a csoportban, aki elvégezte azt az iskolát, amit én kerestem előző éjjel Meg is mondta a helyszín címét. Ugyanaznap az újságárusnál belebotlottam egy magazinba, ami szinte kizárólag erről a tárgyról szól, és sorra veszi az azt tanító iskolákat (teljesen mindegy mi ez a tárgy, a keret az érdekes), úgyhogy nem is egy van belőle, mint kiderült, és rögtön láthatom az összehasonlítást is... Aztán másnap kaptam egy hatalmas és vastag könyvet a tárggyal kapcsolatban valakitől, akiről sosem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli... két napon belül mindez. Szóval igen, zakatol a Camino.

És ma kezembe került egy újság részletekkel Coelho legújabban megjelent könyvéből (A fény harcosának kézikönyve), és azt éreztem, hogy a lelkem legmélyéből szól. Elakadt a szavam, ahogy olvastam a gondolatokat. Először az jutott eszembe, hogy összefüggés van a Békés harcos útja című könyvvel, illetve filmmel inkább, amit imádok. Rengetegszer láttam, a könyvet is olvastam, és sokat tanultam belőle, amit a gyakorlatban is alkalmaztam. És ami ma a szemem meg a lelkem elé került, az annak az eszenciája volt, amit az utóbbi egy évben megtanultam napi szinten alkalmazni. Néhány dolgot mindenképp megosztok, hátha másnak is ilyen hatalmas szellemi felismerés lesz. Hosszú, készülj fel. :-)))))

"Mindenkiből lehet harcos. És senki sem tartja magát harcosnak, pedig mindenki az.

A fény harcosa tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét.

A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.
Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit, hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek (úristen! hányszor írtam ezt így szó szerint Lórinak az utóbbi egy évben...)
- Ezen már egyszer keresztülmentem - panaszolja a szívének.
- Valóban, ezen már keresztülmentél - válaszolja a szíve. - De nem léptél túl rajta.
És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.

A harcos nem szégyell sírni régi sebei miatt, vagy örülni új győzelmeinek. Amikor úgy érzi, hogy eljött az idő, képes otthagyni mindent, és elindulni az álmai után. A harcos nem próbál megfelelni annak a szerepnek, amit mások rá akarnak erőltetni.

A fény harcosai megőrzik szemük csillogását. Itt vannak közöttünk, részt vesznek az életünkben, olyanok, mint mi, ők is üres kézzel jöttek a világra. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen. Ostobaságok miatt szenvednek, kicsinyesek, és néha úgy érzik, képtelenek fejlődni. Gyakran érzik méltatlannak magukat Isten áldására és a csodára. Sokszor nem is értik, mit keresnek ezen a világon. Éjszaka álmatlanul forgolódnak, és nem találják életük értelmét.
Éppen ezért harcosok ők. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. Bizonyára meg is találják egyszer. (hú erről eszembe jutott egy másik könyv, de arról majd a leltár kapcsán írok április 1-e után)

A fény harcosa nem fél attól, hogy bolondnak nézik.
Hangosan beszél magában, ha egyedül van. ... Minden nap beszélget a szívével. Olyan dolgokat mond, melyekkel nem ért egyet. Balgaságokat beszél.
A harcos bolondnak tűnik, de ez csak álca.

A fény harcosa tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell teljesítenie.

A fény harcosa tudja, hogy senki nem ostoba: mindenki tanul az élettől, csak van, akinek több időbe kerül.
Mindig a legjobbat adja magából, és másoktól is a legjobbat reméli.
A fény harcosát semmi nem ingatja meg hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal magát is ösztönzi.
Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatában.
Minden harcos csalt és hazudott már életében.
Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors.
Minden harcos szenvedett már jelentéktelen dolgok miatt.
Minden harcos érezte már úgy, hogy nem igazi harcos.
Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben.
Minden harcos mondott már igent, amikor nemet akart mondani.
Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret.
Éppen ezért: a fény harcosa, mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban.

A fény harcosa elfogadja Isten és az Isteni jelek segítségét, és hagyja, hogy saját személyes története vezesse azok elé a feladatok elé, amelyeket neki szán a sors.
Előfordul, hogy éjszaka nincs hol aludnia, máskor álmatlanságtól szenved. "Ez is hozzátartozik" - gondolja ilyenkor. "Én döntöttem úgy, hogy erre jövök."
Ebben a mondatban rejlik minden ereje: ő választotta ezt az utat, nincs miért panaszkodnia.

A Föld energiáit meg kell újítani.
Az új eszméknek teret kell hódítaniuk.
A testnek és a léleknek új kihívásokra van szüksége.
A jövő jelenné lett, és minden álom valósággá válhat - kivéve azokat, amelyek nem mentesek az előítéletektől.
Ami fontos, megmarad, ami felesleges, végleg eltűnik.

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből.
Ha mindhárom megvan, nyugodtan megy tovább.

A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.
Használja a magányt, és nem hagyja, hogy a magány használja őt.

A fény harcosa tudja, hogy nem élhet örökös nyugalomban.

A fény harcosa mindig megtalálja az egyensúlyt a Szigor és a Kegyelem között.
Ahhoz, hogy megvalósíthassa az álmát, erős akaratra és óriási odaadásra van szüksége, mert nem mindig az az út vezet a célhoz, amit elképzelt.
Ezért a harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes. Isten soha nem hagyja cserben a gyermekeit, de szándékai kifürkészhetetlenek, és utunkat a mi lépéseinkből építi.
A harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes, amikor elfogja a lelkesedés. Az egyhangúság soha nem vezet nagy tettekhez.

A fény harcosa számára semmi sem elvont.
Minden konkrét, és mindenhez köze van. Nem üldögél kényelmesen sátrában, hogy onnan szemlélje a világ folyását: minden kihívást úgy fogad, mint jó alkalmat arra, hogy megváltozzon.
Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntését kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja gondolatait.
Előfordul, hogy rossz célt választ magának. ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez.
De a harcos tudja, mit akar.

A harcos tudja, hogy minden egy, és minden ember egyéni tette az összes többi embert is érinti.
Isten színe előtt mindannyian felelünk a tetteinkért, ezért a harcos nem nyilvánít véleményt, csak teszi a dolgát."

Tudom, hogy kicsit hosszú, és ez csak a harmada kb annak, amit az újságban találtam, de szerintem elgondolkodtató és számomra tapasztalás, és talán másnak is hasznos.

Kellemetes olvasgatósdit :-)))))