Április 1.

Rengeteg dolog van a fejemben most hirtelen... Egy nap is akár egy egész élet súlyát hordozhatja. Mint a tegnapi. Hosszú nap volt, megosztom, mert azt gondolom érdekes.

Reggel egy villámlátogatást tettem Szombathelyen. Pont arra volt időm, hogy kedvenc tanárunk 3 óráját végigüljem, aztán már robogott is vissza velem az IC. Reméltem, hogy pontosan indul, mert ki volt számítva, hogy ha pontosan érkezik, akkor még a koncert előtt a nyelviskolába is pont be tudok ugrani. Pontosan érkezett.

Mindig imádtam az áprilisi tréfákat, a családot rendszeresen jól megtréfáltam, és jól be is vették általában a dolgot (főleg az Anyukám, szegény... mindig elhitte, amit mondok, sose gondolkodott el a dátumon). Tavaly valaki annyira jól megviccelt, hogy azt gondoltam, amíg élek nem tudom űberolni, azt is gondoltam, hogy eszembe se fog jutni a tréfálkodás többé ezen a napon... Nem is nagyon volt kedvem ezen a dátumon gondolkodni, ahogy közeledett. De tegnap aztán kezdett kibukni belőlem az én igaz természetem, ami semmilyen zord körülmények között sem képes engem elhagyni láthatóan, és elkezdtem gondolkodni, hogy meg kéne viccelni valakit, az olyan jó lenne...

Aztán eszembe jutott a karnagyunk, akinek amikor először kiderült, hogy kedden lesz a koncert én azt mondtam, hogy a kedd az nekem egyetemi nap, és nem érek vissza. Teljesen magán kívül volt akkor, így elhatároztam, hogy mégis kihagyom az egyetemet, mindenképp a koncertet választom, nem is kérdés, mekkora hülyeség lenne pont ezt a műsort kihagyni. Tehát ebben maradtunk akkor. Tegnap felhívtam őt a Deák térről a koncert előtt kb 2 órával, hogy lekéstem a szombathelyi vonatot, és csak fél 9 körül érek Pestre... a következő párbeszéd zajlott:
- Ne haragudj Ákos, béna voltam, későn értem az állomásra. Haragszol?
- Ez nagyon kemény. Szia - és kinyomott.
Visszahívtam.
- Miért nem várod meg, amíg befejezem a mondandómat?
- Azt hittem, hogy csak viccből mondod, és most az infarktus kerülget.
- Igen, viccből mondtam, április bolondja vagy.
Mondott valamit, amit itt most nem írnék le, és ismét letette. Én pedig elgondolkodtam, hogy még soha, senki nem mondott nekem olyat az életemben. Tehát ismét sikerült valakinek egy szép napot okozni, aki ezt szépen meg is köszönte. :-))))

A koncert egyébként nagyon jól sikerült, bár erről inkább azok tudnának nyilatkozni, akik hallották. Állítólag nagyon szép volt.

Történt még valami. Már reggel sikerült az óracsörgés előtt felébredni (ez hajnali 4-et jelent a keddi napokon) egy megfoghatatlan szorongás érzéssel és azzal a gondolattal, hogy ott lesz a koncerten valaki, aki lehetetlen, hogy ott legyen. Egész nap ez volt az érzésem, tiszta zizi voltam, nem tudtam figyelni és enni se nagyon, és ahogy közeledett az este egyre csak fokozódott ez az érzés (az államvizsga előtti drukkhoz tudnám hasonlítani, vagy bármilyen fontos szigorlat...) És amikor megláttam a telefonszámot a telefonomon közvetlenül a koncert előtt, akkor már tudtam, hogy megint igazam volt, hiszen azért hívott, mert már ott volt az épületben az illető (ez már tényleg ijesztő...), és aztán a koncert szünetében ki is jött rajtam ez az egész napos lelki tortúra.

És akkor ahogy ígértem a leltár helyett most Deepak Chopra szavaival mondanám el, hogy mit is tanultam az elmúlt pontosan egy évben A GYAKORLATBAN (a fejemben már évek óta tudtam mindezt, de a tudomás ugye egészen más, mint a dolgok gyakorlati alkalmazása...). Az idézetek a Merlin és Artúr király című könyvől valók. És sajnos megint nagyon hosszú, az egész könyv rám vonatkozó kivonata, de szerintem érdemes végigolvasni ha apránként is, mert ösztönző gondolatok ( nekem legalábbis azok voltak, hátha másnak is bejönnek):

"Benned lakik (a mágus), és nem találod meg sehol máshol. Ha viszont egyszer felfedezted, te magad is látóvá leszel. Lépésről lépésre fog ez megvilágosodni számodra. Mielőtt igazán látóvá lennél, már érzed majd, hogy az élet többet hordoz, mint amennyit megélünk belőle. (Hajjaj, de még mennyivel többet! Azok számára, akik ezt egyszer-sokszor megtapasztalták, már elképzelhetetlen az azelőtti állapot. Ég és föld... szó szerint :-)))

Tölts némi időt azzal MIÉRT látsz valamit, s nem csupán azzal, hogy MIT látsz! (Ez volt a legelső dolog, amit megtanultam. A miértek kérdezése a folytonos bírálás és címkézés helyett.)
A mágus világában minden azon a meglátáson alapszik, hogy minden én magam vagyok (mert 'minden egy').

Az értelem és az érzelem a fájdalmat, a szenvedést nem tekintik közömbösnek: félnek tőlük, ezért elutasítják. A kiválasztás szokása igen sok energiát emészt fel, mert az értelemnek állandóan készenlétben kell állnia, ügyelnie kell arra, hogy a megbántottság, a csalódottság, a magányosság és számos további fájdalmas tapasztalás ne ismétlődjön. Marad-e így még helye a csendnek?

Az értelem sikeresen tehet eszessé, de ettől még aligha leszel képes boldoggá, kiteljesedetté és önmagaddal békében élővé lenni. (Hajlamos vagyok a fejemben élni, és elfojtani a rossz érzéseket. Csak hát azoknak is van létjoga, ugyanúgy, mint a jóknak.)

Mindazt, amit meglátsz belső világodban, megvalósítod a külső világodban is.

A legtöbb esetben határok által tapasztaljuk meg önmagunkat. Szerepet játszani is korlátozottságot jelent, mégis mindenki állandóan különböző szerepeket tölt be. A mágus számára a teljesség a minden szereptől való elszakadást jelenti. Szabad lélek, aminek a léte ehhez a kis testhez kötődik.

A fejedben lakozó gondolatok nem tartoznak hozzád. A nevedhez, a felvett szerepeidhez tartoznak. A másodperc töredéke alatt kiléphetsz a szerepeidből, ha akarsz.

Figyeld éberen a nap során azokat a kurta perceket, amikor alapvető (a szerepek felett álló) énedet megtapasztalhatod egy lélegzet, egy érzelem, egy érzékelés mögött! Ez a mozdulatlan, csendes, névtelen állapot rendkívül megnyugtató. (Mint a tízperces meditáció két óra között :-))

Kvantum-szinten az atomok korlátlan energiát képviselnek, és e korlátlan energia 99,99999 százalékában üres térből áll.

Az emberi test megszületik, megöregszik, és meghal. Tévedés azonosulnunk ezzel a folyamattal. Valamennyiünket az időtlenség vesz körül, az idő csupán a mennyiségekre bontott örökkévalóság. A jelen testeddel azonosulsz, és azt hiszed, hogy szükséged van valamilyen alakra. Mivel az energia alaktalan, nem tudod elképzelni, hogy te magad az lehetsz. A tudat túléli az őt hordozó molekulák halálát.

Mindannyian ragaszkodunk az emlékeinkhez, mert azok határoznak meg bennünket. Az én félreállítása az emlékek félretételét jelenti.

Amíg félsz, nem tudsz igazán szeretni. Amíg harag lakozik benned, nem szeretsz igazán. Amíg önző vagy, nem vagy képes igazán szeretni. Bármennyire tisztátalan vagy, a szeretet felkutat és megmunkál, hogy szeretni tudj. Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?!

Rend, egyensúly, fejlődés és értelem: ez a szeretet meghatározása.

A szavak ereje nem azok felszíni jelentésében mutatkozik meg, hanem a tekintet előtti tartalmakban. Minden szó tudást és szándékot takar. S ezek mágikus tartalmak. (Na ezért nem szabad hazudni...) A nyelv minden gazdag szava a jelentés és a tudás rejtett ösvényeit nyitja meg. Azonban a szavak másik tartalma, a szándék még erősebb.

Minden szándék valamiféle eredményre vezet. Egyetlen szándék sincs elfelejtve, de teljesülésének lehetnek akadályai, hiszen annyi ellentmondás rejlik bennünk: az emberi szív ellentmondásai. Vedd észre: vannak beteljesült reményeid és vágyaid! Váratlanul, anélkül, hogy bármit tettél volna, valaki felhívott telefonon, épp akkor, amikor beszélni akartál vele; segítség érkezett, ahonnan nem is vártad; imáid meghallgatásra találtak (na ez az, ami most már napi szinten működik. Minden imámmal így van egy ideje...). Mindez a világegyetem terében zajlik.
Nincs egyetlen olyan gondolatod, amely ne váltana ki valamiféle eredményt. Mégsem veszünk észre finom eredményeket, ha nem azonnal illeszkednek a céljainkhoz, ha nem esnek egybe énünk arra vonatkozó döntésével, aminek szerintünk történnie kellene. Isten azt akarja, hogy minden ember valamennyi szívbéli kívánsága teljesüljön.

Ha alaposan magadba nézel, azt találod, hogy sok személyiség küzd benned a tested birtoklásáért. Például a jó és a rossz harca valójában két személyiség, a szent és a bűnös küzdelme. Sosem hagyják abba a vitájukat. Azután ott vannak azok a szerepek, amelyekkel azonosulsz. A személyiségek általában összeütközésben állnak. Amit boldogságnak hívunk, az olyan állapot, amelyben e konfliktusok zöme épp elcsendesedett. A tudattalan az a börtön, ahová a nemkívánatos energiákat zárjuk. Az árnyék-én is egyike hordozott szerepeinknek, bár sosem mutatjuk meg nyilvánosan. Valamennyien létrehoztuk árnyékunkat, olyan energiákat hordozó személyiséget, amitől nem szabadulhattunk. Belső háborúságod megszüntetése azt jelenti, hogy véget vetsz a benned élő személyiségek harcának. De addig hozzá sem tudsz kezdeni a belső feszültségek feloldásához, amíg nem tudod, miféle személyiségek lakoznak benned. (Viszont ezekkel szembesülni nem kis bátorság... Nagyon rondák is vannak köztük :-)))

Többféle mód van a régi energiák felszabadítására. Az egyik leghatékonyabb egyszerűen elismerni létüket. (Ez az, amitől mindenki menekülni próbál, mert a létük azt jelenti: időről időre, elkerülhetetlenül rosszul érzi magát az ember a bőrében, a rossz érzést pedig igyekszik elkerülni, úgy, hogy mindenféle dolgokba menekül inkább az ember fia meg lánya...) Ha feloldod a tagadást, már nyert ügyed van.

Te vagy a világ. Ha megváltozol, a világod is megváltozik.

Az alkímia az átváltozás művészete, állandóan történik. Nem tudod megakadályozni az élet minden szintjén zajló szüntelen változást. Az alkímia - keresés. A keresések személyes utak, s minden lépést egyedül kell megtenni. (Azért hozzáteszem, hogy addig mindenképp egy mesterrel vagy egy tanítóval, míg az ember nem találja meg a belső tanítóját/mesterét.) A titok nem abban van, hogyan nézel, hanem milyen mélyre akarsz nézni.

A dolgok általában megoldják önmagukat. Létezésed nem sérül komolyan, legfeljebb apró kellemetlenség ér. Idegrendszered mégis erősen válaszol, félelmet és kényelmetlenséget jelez, amikor a dolgaid nem tervszerűen alakulnak. A lét egyszerre tartalmaz rendet és rendezetlenséget. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. Ugyan éned gyűlöli az előre nem láthatót, a valóság az, hogy újra meg újra csak nyersz általa. A tökéletességet kereső elfogadja, hogy mindig bizonytalan lesz, hogy mindig egyensúlyát vesztettnek érzi majd magát.

Az énnek meg kell vizsgálnia a félelmeit, és abba kell hagynia az örökös ellenőrzést. Ha el tudod fogadni az élet áramlását, és alá tudod magadat vetni neki, akkor élhetsz békében és boldogságban. (Bármit is hoz...) Az ezzel ellentétes küzdelem sosem ér véget.

Ha napról napra ugyanazt vetítjük magunk köré, a bennünket körülvevő valóság ehhez formálódik.

Mindannyian tapasztaljuk az újat és ismeretlent, de csak néhányan vesszük észre az ismeretlen hívogatását. A szív legmélyén kell dönteni: az ismerős, de áporodott, vagy az ismeretlen, de üde és végtelen lehetőségeket hordozó távlatok között. A megszokáson és a tehetetlenségen túl a félelem játszik fontos szerepet abban, hogy minden továbbra is a régi kerékvágásban haladjon tovább.

A halál végső esemény, a hozzá vezető úton pedig sok apróbb veszteség ér. Ha belegondolsz, könnyen felfedezheted a nyereségek és veszteségek egész életeden végighúzódó ritmusát. Amikor ezek megtörténnek, a veszteségek fájdalmasnak tűnnek, mert az én minden veszteség esetén ragaszkodással válaszol. Az életben az egyetlen tiszta nyereség a tudatosság elérése, s erre irányul minden értelmes keresés. A mágus örömmel fogad minden hányattatást és veszteséget. A stabilitás korszaka után az életerő valami újat akar létrehozni. S ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a régi, túlhaladott formákat fel kell oldania. A feloldás is az élet nevében történik, hiszen nincs más körülöttünk, mint élet. De az én ragaszkodik, és nem akarja ezeket a feloldásokat engedni. A természet elvesz bizonyos dolgokat a megfelelő időben, s jó oka van erre. Bizalomra kell szert tenned. Amikor képes vagy a lehetőség magvait észrevenni a szerencsétlenség romjai között, akkor kezd növekedni benned a bizalom. Ez lépésenként alakul ki. (Tyúklépésenként...) A fájdalom nem az igazság. De a halandóknak át kell jutniuk rajta, hogy eljussanak az igazsághoz. Minden veszteséged csak időleges és nem valóságos. Ideje volt elmennie annak, amit elveszítettél, de nem azért, mert a természet gonosz és közömbös, hanem mert a valóság felé tett minden lépésed fontos.

Többnyire elképzelésekbe szeretünk bele. Ezeket magunkban hordozzuk, s igyekszünk annak megfelelőt találni a világban. Általában vagy olyat keresünk, aki visszatükrözi az énünket, vagy olyat, aki javítani tudja azt. Az egyik fajta szeretet tükröt keres, a másik a hiányzó részt. Mindkét esetben azonos szükséglet van a dolog mélyén. Hiányosnak érzed magad, s a hiányt valaki más által akarod betölteni. Első lépésként derítsd fel hiányosságaidat, majd töltsd be azokat Léttel és Lényeggel. Ezt a folyamatot általában úgy nevezik, hogy megtanulod magadat szeretni (ami nem az önmagadról alkotott KÉP szeretetét jelenti...).

Itt és most.

A keresők egyre újabb megfejtési kulcsokat kapnak a szellemvilágból. Minden számodra alkotott kulcs pontosan igazodik a tudatossági szintedhez. Az átlagemberek ezeket a kulcsokat csak véletleneknek látják. De túl sok véletlen történik veled ahhoz, hogy ezek valóban véletlenek legyenek. A szellemi gyakran ilyen módon szól először. A jó kérdés nem az: mi történt? hanem: miért velem történt meg ez? Meg kell tanulnunk a kérdést őszinte kíváncsiságból, önsajnálat nélkül feltenni. Minden történés hasznos akar lenni számunkra. A szellemvilág néha tiszta kedvességből és együttérzésből küld kemény leckét (cuki...), s ezzel elfordít valami igazán szörnyűségestől. És mi a helyzet az igazán szörnyűségessel? A mágus szerint ez szintén a szellemi által választható legjobb, hiszen annak is tekintetbe kell venni az okok és okozatok szövevényes hálóját, amiből senki sem vonhatja ki magát.

Örvendezz azon, hogy egy életen át kereső lehetsz, mert ha minden titkot egyszerre fednének fel előtted, az életed csak kellemes emlékekből, meg kedvetlen és unalmas jövőből állna!
A szellemvilág állandóan változik, sorsod az élet láthatatlan forrásából fakad és alakul. (Ez a legizgalmasabb dolog. Minél előrébb tartasz a keresésben, annál több ajtó nyílik meg a szellemiből, és olyan cuccokba is kaphat az ember bepillantást, amiről nem is álmodna - pl ezek a megérzések ezen, a szinte napi szinten nekem újkeletűek, de van sok más is.)

A szellemi mindig hívogat, s így végtelen a kapcsolatfelvételi lehetőségek száma. Légy készen a szellemitől adott "megfejtési kulcsok" követésére; fedezd fel a medtáció segítségével a benned lévő tiszta csendet (azt hiszem ez volt az elmúlt év legnagyobb és leggyönyörűbb "ajándéka"); tudd biztosan, hogy a kitűzött célok valóságosak, és érdemes feléjük haladni!

Minden vágy valamely korábbira épül. A vágyak sora sosem ér véget. Ez maga az élet. Ne tekints egyetlen vágyat sem haszontalannal vagy rossznak! Egy szép napon mindegyik teljesül. (De tényleg! Az összes - amire tényleg szükséged van az utadon.) A vágyak - magvak, a sarjadási idejükre várnak. Ápold szíved legjelentéktelenebb kívánságát is! Egy napon elvezetnek Istenhez. A vágyak a halandókat mindenféle zűrzavarba viszik, de Isten akarata, hogy legyenek vágyaid. Tekints tisztelettel az összes vágyadra! Ápold őket a szíved mélyén! Ne küzdj érte, bízz abban, hogy egy magasabb szellem oltotta beléd a vágyat és engedd, hogy ez a magasabb szellem hozzásegítsen a beteljesedéshez. Ugyanis a vágyakban lévő rossz valójában nem magából a vágyból származik, hanem a hozzá kapcsolódó emberi küzdelemből. Tekintsd a vágyakozást úgy, mint készséget Isten valamennyi adományának elfogadására. Miért adna Isten valamit, mielőtt akarnád azt? Vágyakozás nélkül az ember nem tud növekedni. A vágyakat ösvényeknek kell tekinteni. A vágyakozás ösvénye hihetetlenül erős, és sosem ér véget, csak a tárgyai változnak. Ha erőltetés helyett elengedjük a vágyainkat, akkor a vágyak működési mechanizmusa gondoskodik magáról. (Itt értettem meg az összes keleti intést, miszerint "Engedd el a vágyaidat, akkor leszel boldog!" Ez nem azt jelenti, hogy fojtsd el őket, hanem azt, hogy a megfogalmazásuk után bízd őket az univerzumra. Milyen más így, nem?) Vágyaink mély rétegében a fejlődésre való ösztönzés, maga az életerő működik. Életbevágóan fontos ismerned a vágyaid természetét, s látnod, hogy az isteni terv alapján kívánságaidnak teljesülniük kell. Isten nem zár el semmitől! Te magad hiszed el a lelked mélyén, hogy ezt vagy azt nem érdemelsz meg. Egyetlen vágy sem köznapi, mert mindegyiknek szellemi jelentése van. Mindegyik apró lépésenként arra vezet, ahol már a legmagasabbrendű beteljesedésre vágysz majd, saját isteni természeted megismerésére. (Na ez a dolgokat egy egészen más perspektívába helyező tanulás/gyakorlás volt, a vágy energiájával való teremtés gyakorlása. Izgalmas...)

Ha jót akarsz tenni az emberiséggel, légy önzetlen, és válj magad is mágussá. Ha csak magadnak akarsz jót tenni, akkor légy önző, de akkor is válj mágussá! Ha szenvedést látsz, menj és enyhítsd, és szenvedés ne tapadjon hozzád!

Te magad vagy a jelen pillanat. Minden erőt önmagadon belül kell meglelned! (És ott is van, csak meg kell találni. Minden belülről ered.)

Bízzál a bizalomban, higgyél a hitben! Ez az egyetlen megoldás, ha megrendült a bizalmad és a hited. Hidd el végre, nem a küzdelem a megoldás!"

Tanultam még valamit, de ezt ez a könyv nem említette: hogy tisztelni kell azt, hogy mindenki más ösvényen halad, más az útja, más szellemi energiákkal rendelkezik és más feladata van ebben az életben. Más szellemi kapacitással születik és van úgy, hogy NEM KÉPES jobban csinálni a dolgokat, ami nem az ő hibája. Ha ezt megérti az ember, akkor senkire nem fog haragudni, és senkit nem fog utálni, hanem egyszerűen csak elismeri, hogy a másik MÁS.

Ez azért elég masszív, nem? Nem nagyon van időm pihenni egy éve, és ennek nincs vége, folyamatosan úton vagyok - mint mindenki. A legfélelmetesebb az a pillanat, amikor az ember elkezdi megérezni a saját bőrén keresztül azt, hogy ez a sok különböző dolog szorosan összefügg, egymásból indul ki, egymáson alapul, egymásra épül, nem létezhet egymás nélkül, és össze van szőve az összes többivel, mert MINDEN EGY.