2008. augusztus 31., vasárnap

Vége


2oo7. augusztus 14. kedd

Hát itt a vége... :-(((((((((((((
Annyi, de annyi szomorúság van bennem. Jönnek az emlékek, főleg az elejéről, amikor még csak elkezdődött minden. Azofra, Cizur Minor, és természetesen Granon... mind-mind Erichez kötődik érdekes módon, nagyon szép emlékek, noha Eric már egyáltalán nincs a fejemben - illetve hát már csak ott van.

Nem volt valami kényelmes az éjszaka. Kemény is volt, meleg és roppant zajos. Azért valamennyit sikerült aludni.
Ami nagyon jó volt a reggelben, hogy semmi kapkodás nem volt benne. Időben felkeltünk, becsekkoltunk, megreggeliztünk szép lassan, és pont úgy jött ki az idő, hogy nem is kellett sokat várni, és már be is szállhattunk a repcsibe.

Olyan fura, hogy vége... kicsit hihetetlen is, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Jó, hogy ma már utazunk is Franciaországba a kórussal, mert nem tudom, hogy hogyan tudnék megbirkózni az otthoni környezettel, emberekkel, helyzetekkel, mentalitással...


A repülőn ülve az jutott eszembe, hogy a célkitűzés mellett mennyire fontos a gyakorlás, meg a visszaemlékezés arra a teremtésre napi szinten, ami a Caminón természetes volt, mert ott arra sem volt idő, hogy elvárjuk azt, amit kigondoltunk, hiszen azonnal meg is kaptuk. Az életben a feladat: rácsatlakozás a csatornára, célkitűzés, és bizalommal várakozás addig, míg meg nem valósul. Persze csakis akkor, ha igazán szükség van arra a dologra, amit kérünk. És még valami: körbe vagyunk véve nagyszerű emberekkel, angyalokkal...

***

Igazi félelmünk nem az, hogy kevesek vagyunk.
Igazi félelmünk az, hogy módfelett sok hatalmunk van.

A fényességünk, és nem a sötét oldalunk az, ami a legfenyegetőbb számunkra.

Azt kérdezzük magunktól, ki vagyok én, hogy csak úgy

nagyszerű, káprázatos, tehetséges és csodálatos legyek?

Valójában, mi jogon ne lennél az? Isten gyermeke vagy.

Ha a kicsikét játszod, az nem szolgálja a világot.

A visszahúzódásban semmi nyereség nincsen,

Hacsak nem az, hogy mások nem érzik magukat fenyegetve körülötted.

Azért születtünk, hogy felmutassuk Isten bennünk lévő dicsőségét.

Ez nem csak néhányunkban, hanem valamennyiünkben ott van.

És amikor hagyjuk fényünket ragyogni,

Öntudatlanul is engedélyt adunk a többi embernek arra,

hogy ők is megtehessék ezt.

Amint megszabadulunk a félelmeinktől,

Személyiségünk egycsapásra másokat is felszabadít.


Nelson Mandela

***

Egyszer mindennek vége. A Caminónak is vége volt, a naplómnak is... és most ennek a blognak is. Nem folytatom. Eredetileg úgyis csak a naplót akartam leírni benne, aztán más dolgok is belekerültek. Találtam a YouTube-on egy rövidke összeállítást, ami egy olyan sráctól való, aki szintén tavaly járta meg az utat, csak egy hónappal később, mint én (nem ismerem őt). Az angyalokról asszociáltam, és egészen jónak találtam, mert azt hiszem jól visszaadja az ottani általános hangulatot, talán kedvet csinál arra, hogy elinduljon, akinek el kell...




Jó volt megírni az útinaplót, és köszönöm, hogy olvastátok.

Mindenkinek minden jókat, szép napokat.

Ultreia! :-))))))

ila

2 megjegyzés:

victoria.lambert írta...

Húú, hát itt a vége! :(
De! :)
Kezdődik valami új! :))
Az idézet gyönyörű, én is felteszem az enyémre, emlékeztetőül, jó?
Pussz:
Én

caminopangea írta...

jójó :-))
xxx