2008. január 23., szerda

Életjel

Minden kedves olvasóval tudatom ám, hogy én életben vagyok még, csak szegény bébi halódott meg egészen, így egy kicsit tartok egyfajta kényszeres hallgatási fogadalmat, pedig azért van miről írni (bár most nem vagyok annyira közlékeny időszakban. Most a nagy belső történések ideje van, amikről nem nagyon tudok még írni... és lehet, hogy pont ezekről egyáltalán nem is fogok. De azért mindenképpen van ezer más dolog, amiről lehet. Meg valamilyen módon interaktívra tervezem a továbbiakat, csak még nem tudom hogyan.)

Addig is: lélekben itten vagyok :-))))

2008. január 7., hétfő

Bébi beteg

Bébi = a laptopom :-))))).

Egyébként nagyon jó ízlése van. Például szereti Kevin Spacey-t. Ahogy én is. De úgy tűnik, hogy Eddie Murphyvel nincs annyira kibékülve, mert helyette inkább Luc Bessont választotta és a "Nagy kékség"-et :-)))). Luc Besson is sirály egyébként gondolom én, bár nekem Eddie se gáz annyira. Hát bébinek súlyosan az volt. Mert azt nem tudja, hogy a "nagy kékség" nem jó egyikünknek sem. De főleg nekem meg neki.

Emlékszem: amikor a szűk családom tagja lett kicsit több, mint négy évvel ezelőtt, akkor még az ég világon semmit nem tudtam az ilyesfajta szerkezetekről, és borzasztóan féltem az őt esetleg megtámadó, különböző vírusokról és állatokról (férgek, százlábúak, hernyók, kisebb rágcsálók, erszényesek, sőt ésésés! személyesen A TRÓJAIAK!!!). Mindig rettegtem, hogy valamit bekap, aztán befuccsol nekem én meg nélküle tengethetem az életem a könyvtárban ülve és ott szerkesztgetve a napi félóra internet adaggal az összes beadandó dolgozatomat, ami így pár napról 1 év 8 hónap és 10,5 napra nyúlt volna. De aztán semmi nem történt vele soha szerencsére. Most pedig az első kék képernyőnél (egyébként szeretem a kék színt is, jól megy a szememhez :-)) már meg sem lepődtem. Na ez volt akkor, amikor Eddie Murphyt akartam bemutatni bébinek. Aszonta nem. Nem estem pánikba, ennyit fejlődtem 4 év alatt agyilag.

Amikor másodszor is elájult kékre vált ábrázattal, akkor elvittem őt "orvoshoz", aki nem talált különösebb bajt nála. Haza is vihettem rögtön, aztán másnap jött a harmadik ilyen móka. Akkor Tamás barátom jól kiderítette, hogy kernel haverunk vacakol, ami az egyik legsúlyosabb gond (mintha pestises lenne a gyerek), úgyhogy nem ússzuk meg a gyalulást, ami már úgyis ráfér. A féreghajtás már megvolt, most a tetűirtás következik :-))). Kedvenc öcsém azt javallotta, hogy azért kezdjek el gyűjtögetni egy másikra, vagyis legyek hűtlen az én egyetlen, mellettem jóban-rosszban kitartó társamhoz (ja, nem. A zongorám is ilyen, csak ő most nincs velem, tehát ő most nem számít. Na mondjuk rá is ráfér egy kis törődés... Lassan már hangja sem lesz, annyira le van hangolódva szegény). Szóval kitartok a bébim mellett betegségében és rosszabb passzában is (lelassult és szenilis lett kicsit mostanában). Erről (is) szól a barátság, nem igaz? :-)))

Érdekes, most eszembe jutott, amikor megvettem. Már nagyon szerettem volna egy laptopot, de akkor még nem volt szükségem rá, csak éreztem valahogy, hogy később elengedhetetlen lesz. Londonban volt ez, egy novemberi esős (jé! hogy lehet az?) napon 2003-ban, amikor is nyakamba vettem vettem a várost egyetlen fitying nélkül, hogy vásárolok egy laptopot :-)))). Londonban marha jó akciók vannak ám Kari előtt, gondoltam meglesem tartogat-e valamit a Mikulás a számomra.

Ahol végül megvettem, ott először számomra eléggé előnytelen, alapjáraton igen előnyös bizniszt ajánlottak. Be kellett volna helyben fizetni egy nem is olyan nagy összeget, aztán januártól kezdve fizetni a részleteket. De mivel 1. egyáltalán nem volt pénzem, és 2. kilátás sem volt egy olyan állásra, amiből januártól kezdve elkezdhettem volna fizetni a részleteket, ezért ott kellett hagynom (a helyszín egyébként az Oxford Street 18. szám alatt található Dixons műszaki cikkeket forgalmazó áruház). Hát elnéztem a közelben lévő, másik hasonló kaliberű shopba, ahol megint csak nem termett babér számomra. Aztán visszaoldalogtam a Dixonshoz, hogy felmarkoljak egy tájékoztató lapocskát a laptopokról, hogy hazavigyem az aktuális kedvesemnek, aki aztán jól megmondta volna, hogy melyiket érdemes megvennem - ha majd lesz egy kicsivel több zsé a zsebemben (illetve egyáltalán lesz benne valami). Az egyébként nagyon kedves, indiai származású, Sajid nevű alkalmazott rögtön felismert, és odavágtatván hozzám felajánlott egy olyan üzletet, amelyről magam is álmodoztam, és amely - mint kiderült -mégis lehetővé vált számomra nagy hirtelenséggel. Nem lehetett visszautasítani. Ingyé vihettem, egy éven belül ha bármilyen részletekben kifizettem a teljes összeget, akkor egyetlen penny kamat sem volt rajta, az egy év lejártával kezdődött volna meg a hároméves részletfizetés, kibírható összeggel, és rengeteg dolgot kaptam "ajándékba" (hehe...) a gép mellé. (A következő év márciusáig kifezettem az egészet, mert akkor januártól lett egy új állásom tök véletlenül, úgyhogy mégiscsak úgy akarta a sors...)

Egy tök nóném gyártmány - EI System a neve-, de mostanáig nem nagyon volt vele gondom, egész jól bírta a strapát. Most viszont bekrepált szegény, nem lehet megúszni a kórházi ápolást. Meg a gyalulást. Szegény... Meg szegény én! Most nincs gépem, és pont az infó vizsga előtt hagyott cserben (mind ezt csinálják!!! :-)))), amikor az oktató lemez beavathatott volna a szövegszerkesztés rejtelmeibe (mondjuk nem is olyan régen párszor megkértem informatikus exkedvesemet, hogy tanítson meg a számítógép használatára, és én cserébe megtanítom angolul, de sajnos az infóra nem akadt idő, csak az angolra, arra is csak néhányszor :-)))). Elfoglaltak voltunk).

Mindegy, majd vakerok valamit a vizsgán :-)). Egyébként sem egy komoly tantárgy, bár kétségtelenül egész érdekes. Annyira megható, amikor reprodukálni tudok egy plakátot pl hyperlinkkel meg mindennel együtt, formázás, mifene. És! Majdnem ugyanúgy néz ki, mint az eredeti! Hát csúcs érzés. De komolyan. Sose gondoltam volna, hogy ennyire érdekelni fog egyszer akár. Persze az analitikus elme szereti a problémamegoldást. De az az érdekes, hogy a matekhoz meg tök hülye vagyok. Ki érti ezt?