2007. november 6., kedd

Keresztül a Pireneusokon - Orisson

Minden jó :-))))) ! Akkora várakozás van bennem, hogy folyton remeg a gyomrom. Valami olyan, izgalmas, teljesen új dologba fogok hamarosan, ami már nagyon régóta érdekel, és most végre elindulhat, ha az utolsó simítások is jól sikerülnek. A Camino után egy újabb hatalmas impulzus. Ez az év ilyen sorsformáló impulzusokkal van tele. Nem baj, mert egészen más irányt vesz ilyenkor az ember élete, a változás pedig mindig pozitív dolgokat hoz (na nem a kétpercenkénti, mert az elbizonytalanító, hanem a nagyobb volumenű, az élettel kapcsolatos változásokra gondolok).

2007. július 11. szerda

A bayonne-i vasútállomáson összefutottunk újra Lórival, aki az éjszakai vonattal érkezett reggel. Néhány magyarral volt, akik szintén oda tartottak, ahova mi.

Saint Jeanban, miután felvettük a credentialt (amibe a pecséteket kaptuk minden nap) és a kagylót a hátizsákunkra, körüljártunk a városfalon, majd rögtön neki is indultunk a hegyeknek.

Imádom a hegyeket! Változatosak, hullámzóak, fenségesek, erőt, ugyanakkor mégis kedvességet sugároznak. Nagy élmény volt a Pireneusokban kirándulni. Lóri "Hasonlat"-nak hívta az utat, én "Életút"-nak, ahol az út az életünket szimbolizálja, és azok a dolgok történnek meg kicsiben, amik az igazi életünkben nagyban zajlanak. Az indulás volt a születés, és ezen a szakaszon a gyermeki időszakunkat éltük. Annyi új és érdekes látnivaló volt, hogy nem okozott problémát az analógia megélése. Látva a táj sokszínűségét, a pillanatok alatt változó időjárást át tudtam magam adni annak az illúziónak, hogy egy gyerek vagyok, aki most fedezi fel a számára teljesen új világot, mindent gondosan megvizsgálva, de nem alkotva véleményt, csak figyelve. Gyerek, aki csak tapasztal és élvezi azt.

Barbival különböző a tempónk, ez hamar kiderült, ezért megegyeztünk, hogy - mivel én sokkal gyorsabb voltam - előremegyek, ő pedig érkezik, amikor érkezik. Egy-egy pihenőnél bevártam. Megbeszéltük, hogy megszállunk félúton, Orissonban (lásd kép) 1000 m tengerszint feletti magasságon, mert az út második fele (még mindig felfelé) onnantól elég kemény, és
bemelegítésnek ez a 13 km hegymenet is elég lesz első nap. Egyáltalán nem bántuk meg, mert a szállás gyönyörű volt, egy hatágyas szobában aludtunk. 3 szobával rendelkezett a hely és pár, a ház mögött felvert sátorral. A szobákból a kilátás a hegyekre nézett, amik hol felhőkbe burkolóztak, hol tisztán látszottak, ékes bizonyítékai annak, hogy soha, semmi nem ugyanaz :-)))). A zuhanyzó egy érmével működött, amit be kellett dobni, és akkor kb 10 percig folyt a forró víz, de ez elég is volt a fürdés végéig, és jó ötletnek tartottam takarékosság szempontjából. Volt egy pár könyvből álló "könyvtár" is, ami azokból a (mindenféle nyelvű) könyvekből állt, amiket zarándokok kiolvastak előzőleg és otthagytak mások számára (ez egyébként bevált gyakorlat volt, majdnem minden helyen voltak ilyen könyvek).

Fürdés után vártuk a vacsorát (közben Barbi is megérkezett). Nagyon furcsa dolgok történtek. Az én órám (az egyetlen időmérő eszköz, lévén, hogy a telefonomat szándékosan otthon hagytam) teljesen megállt, Lórié kb 2 órát sietni kezdett, Barbié egy felet. Úgy tűnt mintha a helynek saját és személyekre szabottan is önálló időzónája lenne. Naggyyon misztikus :-))))). Miközben a vacsorára vártunk egy négyszemélyes asztalnál ülve, figyeltük, ahogy megterítenek mindannyiunknak egyetlen, hosszú asztalhoz. Én nagyon megörültem, mert szeretek ismerkedni és barátkozni emberekkel, meg együtt enni is másokkal. Különböző életkorú svédek, hollandok, németek, írek, egy kanadai és egy koreai lány társaságában telt az este.

Az egyik ír férfi mindenkitől megkérdezte, hogy végig akarja-e csinálni a 800 km-t. Senkiben fel sem merült, hogy nem. Ő azt mondta, hogy nem gondolja, hogy az ő teste elég erős és jó, és biztos benne, hogy fel fogja mondani a szolgálatot. Nagyon elcsodálkoztam ezen és nem értettem miért nem egyezik meg az ellenkezőjéről a testével. Ha körülnézett, akkor láthatta, hogy az asztalnál csupa 50-60 éves emberek ültek, akik egyetlen pillanatra sem gondolták, hogy ne érjenek el a végéig. Valószínű, hogy ez a fickó nem is ért el, másnap még láttuk őt, de aztán soha többé. Az vagy, amit gondolsz. Ha elhiszed, hogy nem tudsz végigcsinálni valamit, akkor az lesz igazság (illetve a TE igazságod), és akkor tényleg így is lesz.

Az éjszaka mókásan telt. Rajtam kívül senki nem tudott aludni, mert volt egy idősebb férfi a szobában, aki irgalmatlanul horkolt. De az még hagyján, nyögdösött, köhögött meg kiáltozott is álmában. Nekem használt a füldugó, de mindenki más karikás szemmel jelent meg reggel, mert a füldugójukkal sem tudtak aludni :-)))).

Nincsenek megjegyzések: