2007. július 11. szerda
A bayonne-i vasútállomáson összefutottunk újra Lórival, aki az éjszakai vonattal érkezett reggel. Néhány magyarral volt, akik szintén oda tartottak, ahova mi.
Imádom a hegyeket! Változatosak, hullámzóak, fenségesek, erőt, ugyanakkor mégis kedvességet sugároznak. Nagy élmény volt a Pireneusokban kirándulni. Lóri "Hasonlat"-nak hívta az utat, én "Életút"-nak, ahol az út az életünket szimbolizálja, és azok a dolgok történnek meg kicsiben, amik az igazi életünkben nagyban zajlanak. Az indulás volt a születés, és ezen a szakaszon a gyermeki időszakunkat éltük. Annyi új és érdekes látnivaló volt, hogy nem okozott problémát az analógia megélése. Látva a táj sokszínűségét, a pillanatok alatt változó időjárást át tudtam magam adni annak az illúziónak, hogy egy gyerek vagyok, aki most fedezi fel a számára teljesen új világot, mindent gondosan megvizsgálva, de nem alkotva véleményt, csak figyelve. Gyerek, aki csak tapasztal és élvezi azt.
Barbival különböző a tempónk, ez hamar kiderült, ezért megegyeztünk, hogy - mivel én sokkal gyorsabb voltam - előremegyek, ő pedig érkezik, amikor érkezik. Egy-egy pihenőnél bevártam. Megbeszéltük, hogy megszállunk félúton, Orissonban (lásd kép) 1000 m tengerszint feletti magasságon, mert az út második fele (még mindig felfelé) onnantól elég kemény, és

Fürdés után vártuk a vacsorát (közben Barbi is megérkezett). Nagyon furcsa dolgok történtek. Az én órám (az egyetlen időmérő eszköz, lévén, hogy a telefonomat szándékosan otthon hagytam) teljesen megállt, Lórié kb 2 órát sietni kezdett, Barbié egy felet. Úgy tűnt mintha a helynek saját és személyekre szabottan is önálló időzónája lenne. Naggyyon misztikus :-))))). Miközben a vacsorára vártunk egy négyszemélyes asztalnál ülve, figyeltük, ahogy megterítenek mindannyiunknak egyetlen, hosszú asztalhoz. Én nagyon megörültem, mert szeretek ismerkedni és barátkozni emberekkel, meg együtt enni is másokkal. Különböző életkorú svédek, hollandok, németek, írek, egy kanadai és egy koreai lány társaságában telt az este.
Az egyik ír férfi mindenkitől megkérdezte, hogy végig akarja-e csinálni a 800 km-t. Senkiben fel sem merült, hogy nem. Ő azt mondta, hogy nem gondolja, hogy az ő teste elég erős és jó, és biztos benne, hogy fel fogja mondani a szolgálatot. Nagyon elcsodálkoztam ezen és nem értettem miért nem egyezik meg az ellenkezőjéről a testével. Ha körülnézett, akkor láthatta, hogy az asztalnál csupa 50-60 éves emberek ültek, akik egyetlen pillanatra sem gondolták, hogy ne érjenek el a végéig. Valószínű, hogy ez a fickó nem is ért el, másnap még láttuk őt, de aztán soha többé. Az vagy, amit gondolsz. Ha elhiszed, hogy nem tudsz végigcsinálni valamit, akkor az lesz igazság (illetve a TE igazságod), és akkor tényleg így is lesz.
Az éjszaka mókásan telt. Rajtam kívül senki nem tudott aludni, mert volt egy idősebb férfi a szobában, aki irgalmatlanul horkolt. De az még hagyján, nyögdösött, köhögött meg kiáltozott is álmában. Nekem használt a füldugó, de mindenki más karikás szemmel jelent meg reggel, mert a füldugójukkal sem tudtak aludni :-)))).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése