Lórival indultunk reggel, hihetetlenül iszonyatosan fájt a lábam :-((((. Az eredeti útvonalunk akartunk menni, ami kicsit lejtős, de nem találtuk a nagy sötétben, és egyáltalán nem bántam, hogy végül az alternatív útvonal sikeredett, ami végig a műút mellett haladt. Elképesztő dolgot álmodtam éjjel. Pattanások nőttek az arcomra, és amikor kinyomkodtam őket, bogarak bújtak elő a helyükön :-s. Este próbáltam elaludni, de olyan volt, mintha piaci kofák közé tévedtem volna, akkora hangzavar volt a szobában. Nyolcágyas szobában háltunk, egy németül beszélő olasz házaspár és négy spanyol társaságában. Mi, a négy "európai" korán próbáltunk elaludni, de a spanyolok ordítottak, különösen egy bácsika, aki a szoba közepén üvöltött. Lórival mindketten arra gondoltunk, hogy majd reggel eljön a mi időnk... Hát én teljes hangerővel beszélgettem reggel fél 6-kor, felkapcsoltuk a villanyt, nem a lábujjhegyes zseblámpás variációt követtük, mint ahogy szoktuk. A bácsi nem nagyon érezte jól magát,
mert felkönyökölt az ágyán várva várván, hogy végre kitakarodjunk mind a szobából, és végre aludhasson még egy kicsit. Távozás előtt mosolyogva, kedvesen megkérdeztem tőle, hogy lekapcsoljam-e a villanyt... :-)))) Kis elégtételt éreztem, de nem sokáig, mert Lórival megbeszéltük, hogy egyrészt nem az én dolgom, hogy megleckéztessek bárkit is, aki rosszul vagy figyelmetlenül bánt velem, mert majd az Élet mindenkinek megtanítja a feladatokat az adott illetőnek megfelelő időben, és nem a szerintem megfelelőben (vagyis azonnal :-)))).(Ezt én így remélem nagyon, és azt is, hogy a mérleg két oldala minden esetben kiegyenlítődik, és minden, néha nem éppen kicsi fájdalmat a kellő mértékben ugyanúgy megtapasztalja az okozója... Annyira nehéz elengedni ezt a kívánságot. Remélem egyszer megtanulom. Most még nem megy. Néha szomjazom a bosszúra, szörnyű érzés. Akkor már boldog leszek, ha ezt az érzést el tudom engedni. Azt hiszem barátom már soha nem lehet senki, aki úgy a padlóra küld, ahogy legutóbb sikerült. De talán ez nem is feladatunk, csak az elengedés. Mindig eszembe jut Csongor, akire még mindig nem jó szívvel gondolok, pedig már ide s tova 11 éve, hogy szemétkedett. Amikor tavaly találkoztunk 1o év után először, rá se tudtam nézni. Jó kilátások a mostani esettel kapcsolatban... hajjaj.)
(Kicsit több mint 15 hónap kellett ahhoz, hogy megtanuljam jó szívvel rábízni a kiegyenlítést a gondviselésre, de végül sikerült, illetve olyannyira így van ez, hogy már egyáltalán nem érdekel, hogy kiegyenlítődnek-e számlák vagy sem, mert nincs közöm senki más sorsához, csakis a saját magaméhoz, az meg jó kezekben van... :-))))). Sose gondoltam volna, hogy ez a negatív és romboló érzés eltűnik egyszer belőlem. Csongort is sikerült végre elrendeznem a lelkemben, és annak is nagyon örülök, hogy vele kapcsolatban sincsenek már rossz érzéseim. Persze mindkét nagyszabású változás komoly felismerések után történt, amik most felgyorsultak picit a Katónál tett utolsó látogatás óta - na meg az a két meditációs technika is segített, amit ő tanított meg nekem, amikor utoljára ott jártam, és amit azóta is gyakorlok. Kató után jött az a néhány kifejezetten ütős könyv, amik mostanában a kezembe kerültek - és kerülnek folyamatosan -, meg új találkozások során lezajlott nagyon mély és energia bomba szintű beszélgetések... Már fényévekre vagyok a tavalyi állapotomtól és lelki érettségemtől, és mindattól, aki akkor voltam. Néha olyan fura visszagondolni, hogy az is én voltam, és most mennyire más vagyok, és nem is reméltem ekkora változást, mert én csak egy kisebb skálájú változást szerettem volna - és most teljesen más minden bennem, és ezáltal körülöttem is. Olyan kicsit a múltbeli énem, mintha álmodtam volna.)
Arra is felhívta a figyelmemet Lóri, hogy lealacsonyodtam a pasas szintjére, és pont nem erről szól a szeretet... Hát... úgy tűnik amióta az eszemet tudom, lehet, hogy fogalmam sincs miről szól a szeretet, mert amikor azt gondolom, hogy biztosan tudom, és a lelkem is odaadom, akkor mindig szívás érkezik a másik oldalról. Szóval úgy tűnik van mit tanulnom a szeretetről, mert valamit súlyosan rosszul csinálok. Aztán azt is megbeszéltük Lórival, hogy a hit és a bizalom nagyon fontos megtanulandó és gyakorolandó dolgok az életben. Merthogy addig hisz az ember általában, amíg úgy mennek a dolgok, ahogy mi magunk szeretnénk (az ego próbálja irányítani a gondviselést, hehe...), amikor meg problémák adódnak - mert azok mindig adódnak -, akkor meg elveszítjük a hitünket, és a bizalmunkat. Pedig a hit és a bizalom a bajok és nehézségek idején
hiteles igazán, pont amikor nem az történik, nem úgy zajlanak az események, ahogy mi azt szeretnénk.Az út gyönyörű volt. Erdei ösvény, összehajló fák, hegyek... Nem volt könnyű túra a lábam miatt, de a lelkemnek nagyon jól esett. Újra egynek érezhettem magam a természettel, és újra alapjáraton meditatív állapotban léteztem, és nagyon könnyen abba az állapotba kerültem.
Amikor megérkeztünk La Fabába, csak két db hátizsák sorakozott előttünk az albergue ajtaja előtt. Nagyon korán odaértünk. A német nyugdíjas házaspáré volt a cucc, és kicsivel később Klaudia is előkerült. A ház mellett egy kicsi kis templom áll, bementem picit töltekezni. Hirtelen hatalmas sor kerekedett a szállás előtt, rengeteg ember - főleg spanyolok - összeverődött, megjelentek a cserkészek, Lóri "hollandjai" ordítva, a vezetőik a hangos tölcsérbe ordítva terelték őket, és az egész helyszín olyan lett egy perc alatt, mint a bolondok háza.
Az utolsó pillanatban megjelent Klaudia két 18 éves barátnője, akik a hosszan kígyózó, bebocsáttatásra váró sor legelejére álltak
Klaudiához szemrebbenés nélkül, és legelsőként slisszantak be a házba, elfoglalták a legjobb helyen lévő ágyakat, és elsőként mentek zuhanyozni. Nagy szerencséjük volt, hogy az emberek, akik órákkal korábban érkeztek, és türelmesen vártak a sorban, csak a bajuszuk alatt zúgolódtak, és a reggeli tanulságot levonva én sem szóltam egy szót sem, pedig hihetetlenül bosszantott. Annál is inkább, mert amikor utánuk azonnal a spanyolok özönlötték el a fürdőt egymás lábát tapodva, és mire én oda jutottam, hogy fürdés, jéghideg volt már a víz... Végül betudtuk, hogy még gyerekek, akik nem képesek figyelni a környezetükre, vagy más emberek igényeit a sajátjuk elé tenni. (Erre ugye nem csak gyerekek nem képesek, hanem az emberek 9o%-a, beleértve a felnőtteket is, akkor meg mit várunk 18 évesektől...)Olivier, a francia katolikus pap került velünk egy négyágyas szeparációba (nincsenek szobák, csak fallal elválasztott beugrók, egyébként az egész szállás egy légtérben van), aminek nagyon örültem. Nagyon bírom Oliviert. Hihetetlen dagadt a bokája, odaadtam neki az Ibufen kenőcsömet, ami kifejezetten erre orvosság. Az Olivier fölötti ágy sokáig üresen állt, aztán megérkezett Andrea, úgyhogy ő lett a negyedik. Nem akart idáig eljönni, de megígértem, hogy tejberizs lesz a vacsi, az vonzotta :-))))).
A spanyolok egyébként olyanok, hogy senkire és semmire nincsenek tekintettel. Egyszerűen olyan, mintha rajtuk kívül senki nem létezne. Pár példa csak: a mellettem lévő mosdókagylóban mossa a motyóját a nő, a meleg vizet folyatva természetesen, egyszer csak gondol egyet, és elmegy wc-re úgy, hogy nyitva hagyja a csapot... vagy egy másik rám öntötte a vizet, észre sem vette. Ordítanak, mintha rajtuk kívül nem létezne a világ.
Elmentünk Lórival ebédelni egy közeli bárba. Sült krumpliztunk, meg jégkrémeztünk. Nagyon kicsi a település, semmit nem lehet csinálni. Egyetlen utcából áll a domb tetején a hely. Este tejberizst főztem, meghívtuk Andreát és Oliviert is, aki nagyon örült. Vártuk, hogy felbukkannak Barbiék, de nem jöttek, így azt hittük, hogy máshol szállnak meg. Ők a nagyon nehéz túrát
választották Attilával, ami rosszul is van jelezve, meg erős hegymenet, ezért párszor el is tévedtek. Szívesen csatlakoztam volna, de a lábam miatt a sík úton is alig tudtam haladni. Már rég megettünk mindent, el is mosogattunk, amikor 9 óra tájban befutottak, hulla fáradtan és éhesen. Barbi nagyon szomorú volt, hogy nem maradt kaja, de már nem reméltük, hogy megérkeznek. Ráadásul ők már csak a szállás előtti földön tudták letenni a matracukat, mert ágy már dél körül se nagyon volt. Barbi nagyon mérges volt, mert ő valóban az előző faluban akart maradni, Attila viszont nem, ezért nem voltak valami fényes hangulatban.Beszélgettem kicsit Olivier-vel. Megkérdeztem, hogy volt-e már szerelmes, és azóta, hogy pap megengedi-e magának ezt az érzést. Mindig nagyon mosolyog, amikor ilyeneket kérdezek tőle, de már megszokta tőlem :-)))). Mindig őszintén válaszol is, ez az érdekes. Azt is megkérdeztem, hogy milyen esetekben engedélyezik a válást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése