2007. október 11., csütörtök

Ji-King, ego, vonzás

Nagyon rég sikerült annyi időre szert tennem, hogy leírjam a gondolataimat. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lettek volna, de mostanában sokszor vagyok úgy, hogy inkább alvásra használom a késő éjszakáimat, mint blogírásra. Amikor hazajöttem és nem voltam tele órákkal a hét minden egyéb napján (a szombatot is beleértve) kivéve keddet -amikor meg egész nap a főiskolán csüccsenek, plusz 7 órát vonatozom, csak hogy fokozzam az élményt -, akkor még könnyen írtam hajnali 3-ig és nem éreztem hullának magam másnap egész nap. Na most nem ez a helyzet, de nem baj, jó ez (persze nem a hajnali 3-mal van a gáz, akkor még jó vagyok, hanem másnap délután 2 óra körül.... háááát...! Gyufával kell kitámasztani a szemhéjamat, és két liter zöldteát legurítani a gigámon, hogy a vérnyomásom egy mérhető szintet mutasson). Bár inkább legyen tele az órarendem, mint felkopjon az állam. Az írás meg megvár. Az persze más kérdés, hogy egyáltalán észreveszi-e valaki a hosszú kihagyás után, hogy időnként van még mit olvasni
:-))). Magamnak is érdekes írni, de azért sokkal jobb, ha olvassák mások is (Kishúgomról tudom, hogy benéz rendszeresen :-)))))).
Tehát akik még rajta kívül velem tartanak:
Eltelt lassan két hónap azóta, hogy megjöttem. Mindenképp azt kell mondanom, hogy az élet más lett, mint azelőtt. Rengeteg rossz szokást elhagytam már végleg, és megmaradtak nagyon jó szokások (pl az, hogy folyamatosan odafigyelek az emberekre magam körül és ha valakinek - bárkinek! - segítségre van szüksége és módomban áll segíteni, akkor gondolkodás nélkül megteszem), ugyanakkor azt is észre kellett vennem, hogy a szárnyalás csappant bizony (bár ez érdekes, mert kívülről úgy tűnik nem így látszik. Zsuzsi tanítványom azt mondta pont a minap, hogy olyan vagyok, mint egy energiabomba, más meg úgy jött oda hozzám az utcán teljesen ismeretlenül, hogy nagyon pozitív kisugárzásom van). Persze az, hogy én másképp érzékelem, egyenes arányban áll a fáradtsággal. Frissebb napokon könnyebb visszaidézni, fáradtabb napokon nehezebb, természetesen.
Azért azt is észrevettem, hogy a visszazuhanás sohasem ugyanarra a szintre történik, mint amelyikről elindulunk. Már sohasem annyira rossz, és nem is tart olyan sokáig, mint azelőtt. Plusz, mivel az ember megtanult sokkal, de sokkal tudatosabban létezni és csak megfigyelni a benne zajló folyamatokat anélkül, hogy igazán belelovallná magát a rossz érzésbe, könnyebb is elviselni, ha ilyen van. Kételkedés, bizalmatlanság azügyben, hogy a dolgok a jó irányba tartanak, mert egyáltalán nem úgy tűnik; sóvárgás valami vagy valaki után, amiről vagy akiről azt gondoljuk, hogy feltétlenül kell nekünk, közben meg minden jel ellene szól, és már eddig is rengeteg fájdalmat okozott, tehát nem véletlen, hogy távol vagyunk tartva... Furcsa újra és újra szembesülni ezekkel az érzésekkel, és újfent végigjárni az érzelmi létrát a kiborulástól a teljes megnyugvásig.
A Camino előtt is használtam már hébe-hóba Müller Péter Ji-King könyvét, de amióta igazán megtapasztaltam milyen erős összeköttetésben vagyunk a másik világgal, és az így vagy úgy üzen is nekünk rendszeresen, azóta minden ilyen érzelmi hullámnál, de akár egy fontosabb, nem könnyen átlátható helyzetben is hasznát veszem. Olyan, mintha egy bölcs, öreg nagypapa tanácsot adna, bármilyen kérdésről is legyen szó, mert minden tapasztalatot megélt, ráadásul pontosan ismer téged. Megnyugtató, és néha meglepő válaszok érkeznek. Persze ha az ember belegondol, hogy az azonos hullámú energiarezgések mindig vonzzák egymást, akkor nem csodálkozik semmin, hiszen itt is erről van szó, de néha azért még akkor is döbbenetes tud lenni egy-egy válasz ereje.
A másik dolog, ami még mélyebb értelmet illetve megértést/tapasztalást nyert a Camino óta -bár ez sem volt újkeletű, mert Lóri segítségével rengeteget foglalkoztam ezzel még jóval az Út előtt -, a Vonzás Törvénye. Van, aki szinkronicitásnak, van, aki véletlenek egybeesésének hívja, de a lényegen nem változtat a név. A gondolataink nyomán keletkezett érzéseink invitálnak dolgokat, helyzeteket, embereket az életünkbe, és ezek aztán a jövőnket formálják. (Örültem, amikor megláttam, hogy megjelent a könyv. Én mondjuk inkább a filmet néztem meg ezerszer, mert azoknak az embereknek a személyisége, akiknek a gondolatai a könyvben olvashatók, számomra sokkal jobban átjön, mint ha csak olvasom a szavaikat. Azért nagyon szép a könyv, és szerintem érdemes elolvasni és elgondolkodni a mondandóján.)
Amikor a saját tapasztalatodban, a saját bőrödön érzed azt, amiről a vonzás szól, akkor már picivel könnyebb tudatosabban a jobb kedélyűség felé tartani, mert ha belegondolsz, hogy a rossz kedveddel mennyire nem éppen fényes jövő van készülőben... na ez nálam mindig megteszi a hatását. Persze az is igaz, hogy a problémáink nagy részét mi magunk gyártjuk, az élet jóval egyszerűbb sokszor, mint amennyire mi túlkomplikáljuk azt. (Régen ez is volt a mottóm: "life's simple". Egy kis időre elment aludni ez a gondolat, mert úgy alakult az élet, hogy ezt cáfolni látszott, de most megint így gondolom egy ideje, a "nehezebb" napokkal együtt.
A harmadik dolog, amit nagyon könnyű most már észrevenni, és segít is, ha az ember megfigyeli, az az ego játéka. Megkérdezte tőlem egy számomra nagyon kedves valaki, hogy azokkal a dühkitörésekkel, amik a Camino előtt egy bizonyos ügyben annyira jellemzőek voltak rám mi a helyzet. Akkor jöttem rá, hogy hosszú időre eltűnt az ego, semmiféle dühkitörés nem volt már, és az azóta, hosszú idő után újra megjelent mélyen rossz érzésben sem volt düh, csak még egy félévvel ezelőttről visszatérő intenzív szomorúság valaminek (leginkább egy illúziónak, mint kiderült) az elvesztése, és annak az érzése, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy megtörtént, ami megtörtént akkor nagyon rövid idő alatt. Néha azért nagyon nehéz kupán vágni az egót és azt mondani, hogy "te most kussolsz!" és jó irányba terelni a gondolatokat. Lehet, hogy amikor annyira nehéz, akkor nem is kell, mert azért szenvedni is jó egy kicsit néha, na de szigorúan csak ameddig nem akadályoz, és nem visszük túlzásba.
Azt is megtanultam, hogy a rossz szokásokat (legyen az a rossz gondolatok vagy reakciók választásának szokása, vagy bármilyen más szokás) csak úgy lehet elhagyni, hogy felváltjuk őket jó szokásokkal, ezt viszont csak kemény gyakorlással lehetséges elérni, mert fejben nagyszerűen tudunk mindent, na de amikor alkalmazni kell ezt a remek tudást, hajjaj...! Nahát az nem megy annyira egyszerűen. Épp ezért fontos, hogy szép lassan formáljuk át a szokásainkat, egyszerre csak egy dologgal kezdve és azt begyakorolva egy időn keresztül. Szóval én két dolgot szoktam csinálni naponta, amitől rögtön még jobb kedvem lesz, vagy az eleve jó kedvem legalábbis ugyanazon a szinten marad: az egyiket Esther és Jerry Hicks könyvéből vettem, és varázsdoboz a neve. Ez egy képzeletbeli doboz, amibe beledobom mindazt, ami aznap előttem áll, mindent vidám hangulatban képzelek el persze, és úgy, hogy minden esemény minden részvevője legalább olyan jól érezze magát a helyzetben, mint én (ezt főleg az óráim előtt szoktam csinálni, és eddig még mindig bejött :-))).
A másik ilyen "trükköcske" este szolgál jó célt. Ezt Lóritól tanultam egy történet után, amit elmesélt a Caminon. Minden este elalvás előtt felsorolok legalább 10 dolgot, ami aznap örömet okozott (általában 20 körülig meg sem áll a számolás, annyi szép dolog történik minden nap). Ettől nemcsak jó kedvem lesz ott és akkor, amikor felidézem ezeket az eseményeket, de az álmaim és az éjszakáim is nyugodtak szoktak lenni. Ezt egyébként néha akkor is szoktam alkalmazni, amikor hirtelen rosszabb kedvem szottyan valami érthetetlen okból. Ez akármilyen napszakban előfordulhat, akár reggel is, akkor elkezdem számolni a jó dolgokat, amik aznap addig a pontig történtek. Mindig megpróbálok kipréselni legalább 10-et, bár ez néha reggel 6-kor még nem annyira egyszerű (hála Istennek ilyen azért nem sűrűn fordul elő) ... :-)))
Ui.: (Valamiért most nem engedi a bekezdéseket elválasztó sorközöket a rendszer. Elnézést, ha kicsit olvashatatlan így, vagy túl tömött érzetet kölcsönöz. Nem direkt csináltam.)

Nincsenek megjegyzések: