Aztán vipassana meditációra is gondoltam, hogy elmegyek, mert nagyon vonz és mert nem ártana... de akkor meg pont egy kórusversenyre utazunk a kórussal versenyezni egy vidéki városba, úgyhogy ez sem jön össze idén.
Osho azt mondja, hogy a változást káosz előzi meg. Na hát az van bőven a fejemben, és kicsit ijesztő, hogy egyedül kell szembenéznem vele, mert a lehetséges segítségek - illetve a segítségnek pl a fent említett két elég ütős fajtája - elérhetetlenek számomra most. Semmi sincs véletlenül...
Ma, egy meglehetősen hosszas beszélgetés során elszörnyedve ismertem fel magamban, hogy vannak dolgok, amiket márpedig én egyszerűen NEM AKAROK TUDOMÁSUL VENNI!!!! A képembe mondják az igazságot, én pedig nem is akarom meghallani! Elmondják, hogy valaki, akiről azt hiszem, mert azt akarom hinni, hogy mély érzésű, fejlődni akaró lelki ember: egyáltalán nem az, hanem egy sekélyes gondolkodású és érzésű egyén, aki sokmindent akar az élettől, csak épp fejlődni nem - legalábbis nem azon a síkon, amiről számomra úgy tűnt pedig, hogy ő is fontosnak tart - és én elsiklom a szavak felett... Biztos ez az elme védekező mechanizmusa a fatális tévedések ellen, tévedések, amikre folyamatosan ébredek rá, és amikkel nem igazán akarnék szembesülni. Hogy ennyire hihetetlen méreteket öltően félreismertem volna valakit... Bár már ez sem a legelső eset, ha jobban belegondolok.
Na és hát ezekből (is) adódik a fejemben káosz, ami nem akaródzik tisztulódni. Sem a dráma, sem a kineziológus, sem Osho tanításai vagy a többi okos könyv, tanítás és gondolat nem képes segíteni most, így tűnik. Remélem valami jó kis dolog van születőben ebből a roppant fájdalmas és hosszadalmas vajúdásból.
***
A megvilágosodás eredménye
Ősidőktől fogva sokan kerekednek fel, hagyják el otthonukat és szeretteiket, hogy a buddhizmus útját válasszák, és a zen meditációt tanulmányozzák. Rengeteg időt és energiát fordítanak arra, hogy fegyelmezetten elmélkedjenek, de mire mennek vele? Ha ezt a kérdést megvilágosodott zen mestereknek tennénk fel, szinte biztos, hogy egyhangúan ezt válaszolnák:
- SEMMIRE.
Ha eltűnik az okoskodó gondolkodás, béke árad szét elménkben - nem marad más, mint a "semmi", és minden magától értetődő lesz.
Ősidőktől fogva sokan kerekednek fel, hagyják el otthonukat és szeretteiket, hogy a buddhizmus útját válasszák, és a zen meditációt tanulmányozzák. Rengeteg időt és energiát fordítanak arra, hogy fegyelmezetten elmélkedjenek, de mire mennek vele? Ha ezt a kérdést megvilágosodott zen mestereknek tennénk fel, szinte biztos, hogy egyhangúan ezt válaszolnák:
- SEMMIRE.
Ha eltűnik az okoskodó gondolkodás, béke árad szét elménkben - nem marad más, mint a "semmi", és minden magától értetődő lesz.
8 megjegyzés:
Nekem bagyon korán jutott ki az ilyenfajta szenvedésből, folyton azt kérdeztem én is, hogy mi értelme?
Hihetetlen, hogy már látom mi értelme volt, először is GYÖKERESEN megváltoztam, másrészt a káosz után megtaláltam egy utat, ami csak az enyém, és amihez ragaszkodom, pont a történtek miatt. A káosz és a fájdalom után majd teremtődik valami MEG FOGOD LÁTNI, TU-DOM.
bagyon (LOL)= nagyon
de nem megy szenvedés nélkül?
olyan jó annak, akinek így megy...
bár az ember csak úgy tudhatja meg ki is ő valójában, ha végigmegy a kaotikus szenvedésen. és az hazudik, aki azt mondja, hogy szenvedés nélkül megúszható az élet.
Nem, nem megy.
Nem jó annak hidd el. Én már látom azt az életet amit élhettem volna, ha másképp döntök. Egy gyáva, félelemmel teli!!! mert a kisebb ellenállás felé mentem, mert nem konfrontálódtam önmagammal, mert nem mertem vállalni a harcot) egy középszerű, semmitmondó életet.
Talán más lenne a párom, talán lenne olyan életem, amit kívülről sikeresnek látnak az emberek, de örülök hogy mentem szemben az árral, és örülök a halálfélelemnek, amit már nem kell többet legyőznök (ugyanis már nincs!) örülök annak, hogy boldog lehetek nap mint nap úgy, hogy mások nem értik. Mitől boldogok ők? Nincs semmilyük, se lakásuk, se tuti állásuk, se kocsijuk menő? Miért boldogok????
Az emberek nem értik, mi meg a párommal nevetünk rajtuk, hazamegyünk és boldogok vagyunk.
A szenvedés kellett hozzá, nekem legalábbis...
Tudod Te a válaszokat, ott van benned!
Ki is mondod, csak aztán megijedsz tőle.
Szeretnék az lenni, nem szeretnék az lenni.
Nem szeretnél az lenni, Te is tudod, menned kell, visz az utad. Aki lemaradt tőled attól búcsút kell venned. Ne lásd bele a saját értékeidet, vedd észre, amit benne látsz BENNED VAN! Nincs szükséged rá, ha lenne, a Sors melletted tartotta volna.
Pussz!
Így már jobban tetszik! ;) :)
vero, és újra át kellett rendeznem a hozzászólásomat:
"én is így gondolom, de azt látom, hogy emberek sokkal boldogabbnak tűnnek és gondtalanabbnak, amikor otthagyják a problémás helyzeteket, és ahelyett, hogy megoldanák őket: inkább továbbállnak.
néha úgy szeretnék én is ilyen lenni! elfutni, és inkább a legkisebb ellenállás felé hajolni, csapot-papot otthagyni.
nem, mégsem szeretnék ilyen lenni. inkább megharcolom a harcomat-harcunkat, ha úgy érzem érdemes."
:DD
Megjegyzés küldése