A tudat átadása

Egy napon Buddha Szidhárta (Sákjamuni a Buddha) szólni készült a keselyű csúcson.
Hirtelen egy virágot húzott elő, hogy megfigyelje a tanítványok reagálását.
Azok nem értették meg szándékát, csak ültek csöndben.
Csak a tiszteletreméltó Kasjapa mosolyodott el.
- Az én megvilágosodási módszerem az, hogy mindenen keresztüllátok, mindent magamhoz ölelek, örömteli szívvel közeledek mindenhez, így tisztán pillantom meg az eredeti arcukat. Ez a rejtélyes tanítás meghaladja mind a nyelvi korlátokat, mind az ésszerű elvek határait. Logikus gondolkodás útján nem lehet eljutni a megvilágosodáshoz. Az intuíciót kell használni helyette. A tiszteletreméltó Kasjapa éppen most fedte fel, hogy eljutott a megértéshez, ezért átadom neki a zen tudatot.

A zen: megvilágosodás, amelyet a szennyezetlen világmindenség elveinek egy szennyezetlen életű elmével való rezonanciája hoz létre. Ebből fakadóan a szennyezetlen elme békés elégedettséggel telik meg.

Na erről meg az jutott az eszembe, hogy mostanában nagyon sokat hallok az intuíció fontosságáról. Pár napon belül többen is ugyanazt mondták, és be is szereztem pár, ezzel kapcsolatos irodalmat, hogy kicsit jobban megismerhessem, mi is az (többek között Oshonak van egy ilyen címet viselő könyve). Állítólag fejleszthető. Vannak gyakorlatok is. Azzal szoktam szórakozni, hogy megpróbálom kitalálni ki telefonál, kitől jön sms, ki csönget, vagy ki fog kimaradni egy csoportból :-)))). Jó kis móka, egyszerű is. Persze vannak ennél komplexebb feladatok is, azokat még nem próbáltam ki. Maradok a dedósoknak is megfelelő szinttel. Meg hát valahol el kell kezdeni, nem lehet, hogy az ember csak úgy föltépi a harmadik szemét, aztán már mindent lát. Ijesztő is lenne, most elképzeltem. De nem is tudom elképzelni. Na mindegy.

Olyan jó volt ma megtapasztalni, amit most tanulok: nem gondolkodni, csak érezni! Nem szavakba foglalni, megítélni, ha látok vagy hallok valamit, hanem megélni a lelkemben, aztán elengedni, készen az újabb élményre. És pár pillanatig nem is fogalmaztam meg, hogy milyen gyönyörű zenét hallok, csak repült a lelkem... Nem tartott sokáig, de ez hatalmas haladás! Sokkal több dolgot látok már a szívemmel, és sokkal, de sokkal többször maradok csendben, mint régebben, mert messze nem akarok olyan mértékben megfogalmazni dolgokat, mint eddig. A legjobb ezt észrevenni magamon. Tényleg szép lassan az ember hozzászokhat ahhoz, hogy csak figyelje magát, mint egy kívülálló. Néhányszor már kritikus helyzetben is ment a dolog, bár azért az még necces, csak pillanatokra tudom irányítani, aztán összedől a dolog. De nem baj, látom, érzem a haladást, bár nagyon lassú folyamat, sok türelmet és kitartást igényel. Nem baj, van időm (remélem)!