Villar de Mazarife

2oo7. július 3o. hétfő

Lórival együtt indultunk, megbeszéltük a tegnapi áldás áldásos hatását :-)). Aztán a hitről is szó volt, és elmeséltem neki az álmaimat. Atyaisten ezt az álom kavalkádot! Rengeteg dolog történt. Feleségül kért Romcsik. Először igent mondtam, de aztán eszembe jutott, hogy mennyire nincs közünk egymáshoz, úgyhogy meggondoltam magam a kritikus pillanat előtt. Aztán két kacsacsőrű pingvin élete felett döntöttem. Két választásom volt: vagy megfulladnak (már nem emlékszem mitől), vagy az oroszlánok eszik meg őket. Harmadik lehetőség nem volt, úgyhogy arra gondolván, hogy a fulladásos halál sokkal rosszabb, az oroszlánok meg hamar végeznek velük, inkább az oroszlánokat választottam, de nagyon sajnáltam őket, mert aranyos pofijuk volt a kacsacsőrükkel. Aztán Lóri ledorongolt, de egy hatalmas puzzle-on megmutatta (talán az űrből nézve?), hogy az a rossz, ami most történik velem, a nagy képben mégiscsak jó. Hát... Úgy tűnik nem unatkoztam éjjel :-))). Na, amikor mindezt jól megbeszélgettük, akkor én lemaradtam.

Mazarifében ismét utolértem Lórit, megreggeliztünk, és nagyon fura érzésem támadt. Úgy éreztem, hogy élet-halál kérdése most, hogy továbbmenjek a még 14 km-re lévő Hospital de Orbigóba. Nem tudtam megmondani miért éreztem ezt, de elkísértem Lórit a szállásra, és kész voltam arra, hogy továbbálljak. Megnéztem a szállást, Lóri meg győzködött, hogy maradjak inkább. És egyre jobban megtetszett a hely, úgyhogy nem engedelmeskedtem a hívásnak, hanem inkább a győzködésnek (na azért annyira nem kellett kéretni magamat...:-))), és letáboroztam. Ez a hely egyszerűen elképesztő!!!! Van egy kismedence a kertben, rajzolni lehet a falakra (találtunk is egy magyar feliratot "élj boldogan és ne siess" szöveggel), a teraszon lehet aludni matracokon. ÉÉÉÉÉS! Ingyenes az internet, ami a csodával határos. Láttam a vendégkönyvben, hogy Ericék csapata tegnap járt itt. Meg is írtam neki ímélben rögtön ezt a hatalmas felfedezést, miután visszaírt, hogy Orbigóban van épp most...

(Már régebb óta tudom, hogy hihetetlenül rá tudok hangolódni emberekre, akik kicsit jobban érdekelnek, mint az átlag, és akkor összekötődöm velük valahogy. Időnként érzem az érzéseiket, és néha tudom, hogy hol vannak. Illetve nem TUDOM, hanem inkább ÉRZEM, és valami hajt arra a helyre, ahol vannak. Aztán később derül ki mindig, hogy igazat szólt az érzésem, mert tényleg azt érezték, vagy tényleg azon a helyen voltak. Persze ez mind nem tudatos. Na szóval Eric pont ott volt, ahova hajtott az érzés, hogy menjek.)

Azt is megírta, hogy úgy döntött lelassít, így holnap csak Astorgáig megy, ami Orbigótól csak 16 km. Én meg pont úgy döntöttem, hogy kicsit tempósabbra veszem a figurát, és nem állok meg Astorgában, hanem tovább sétálok Santa Catalináig.

Nagyon rossz kedvem volt ma. Hiányoztak azok a jó kis beszélgetések Erickel, meg a humora. Nagyon tud bolondozni, mindig megnevettetett (színész ugye, és egyszer eljátszotta a durcás kisgyereket... Háááát, egy ideig nem tudtam továbbmenni a röhögéstől).

Aztán az is nyomasztott, hogy hogy fog érezni Barbus, hogy továbbmegyek holnap, és elszakadunk egymástól... Ettől kifejezetten rettegtem. Aztán később, amikor megbeszéltük a dolgot, megértette. Neki sem rossz az egyedüllét, meg most nincs is egyedül igazából, mert egy Attila nevű magyar sráccal vándorol. Még tegnap ismerkedtek meg Leonban a szálláson, egész sokat beszélgettek este, érezhetően felszabadult volt Barbus, nyilván ezért sem bánja annyira. Elmondtam neki, hogy nem tehetek róla, szükségem van arra, hogy teljesen egyedül legyek kicsit. Az volt az egyetlen technikai kérdés, hogy mi lesz a pénzzel, ami az én kártyámon csücsül. Megszerveztük, hogy reggel úgyis Lórival megyek Astorgáig, kiveszek neki pénzt és Lórinál hagyom, meg a nyomorult repülőjegyet is elintézem, és akkor majd Compostelában találkozunk.

A szokásos fürdősdi meg miegymásosdi után Lórival belecsobbantunk a medencébe a 4o fokban, húúúúú de nagyon klafi volt! Aztán napoztam kicsit, majd megnéztem a kistemplomot, és a boltot is megkerestem, mert én vásároltam be a közös vacsorához.

Megszabadultam a Btadinomtól végre. Letettem az ebédlőben egy szekrényre, valaki majd csak hasznát veszi. Én már megtanultam, hogy hasznosabb a teafa olaj, a Betadin nem annyira egészséges. Így van ez. Ha valakinek nem kell valami - bármi! -, akkor otthagyja valahol, valakinek tuti szüksége lesz rá egyszer, mert esetleg nincs mivel fertőtlenítsen, és akkor majd így segítséghez jut egy seb. Nagyon jó ez. A jó körforgása. (Na meg a rosszé is így működik sajnos, de ez egy másik kérdés...) És a falra is rajzoltam egy jin-jang jelet. Ezeket a fontos munkákat végeztem el ma :-)))).

Este Barbi főzött krumplis tésztát, és a rohadtak azt találták ki, hogy holnap meg palacsintát sütnek Astorgában... erre meginogtam kicsit megint, mert már aaaaannyira, de aaaaaannyira vágyom palacsintára... Majd holnap kiderül jól, hogy mire vágyom jobban. Pár darab édes tészta tekercsre, vagy a hőn áhított magányra.

Mostanában a sétákat sem élvezem annyira. Lehet, hogy a tájék milyensége teszi, kihalok ettől a lapiságtól ameddig a szem ellát. Nemsokára újra itt lesznek a hegyek, erre várok titokban. Egyáltalán nem bánom a hegymenetet, akkor ki tudok kapcsolódni. Viszont ezen a vasalódeszkán még meditálni se tudok menet közben. Mondjuk az is igaz, hogy ma egyáltalán nem sikerült egyedül lennem, mert valaki mindig odajött hozzám. Aztán meg a lábam miatt szenvedtem sokat, és ez állatira letört. utólag megnéztem hol tartunk a "Hasonlatban". 5o körüliek vagyunk most, és erre a korra kisebb (vagy nagyobb, kinél mekkora) válság jellemző, úgyhogy ha követjük az analógiát, még ez a "középkorúsági" krízis is belejátszhatott a mai csodás lelkiállapotba. Csúcsszuper érzés volt.

Annak az egy dolognak viszont nagyon örülök, hogy Barbus összebarátkozott ezzel az Attila sráccal, akivel állandóan beszélget. Az mondjuk egy kicsit furcsa volt, hogy amikor órákkal utánam megérkeztek, a terasz másik végébe cuccoltak le tök messze tőlem, de annyira nem bánom. Valami németek alszanak mellettem.

És még egy gyönyörűség: a telehold pont rám világított a teraszon éjjel. Még hullócsillagot is láttam az "ágyból". Persze, hogy kívántam is...