Unagi

Kár, hogy nem hangos a blog. Akkor beállítanám azt a zenét, amiről képtelen vagyok lekattanni egy jó ideje. Marco Beasley énekel. Életemben nem hallottam még ennyire gyönyörű férfihangot. Megkértem egyetlen öcsémet, hogy (szigorúan illegálisan!) keressen nekem valami torrent oldalon még több zenét általa elkövetve, mert sajnos csak egy cd-m van, és azon sem mindegyik nótát ő fújja. Hát nem talált az aranyos, úgyhogy ha valaki Itáliába menne esetleg valamikor és még ideje is lenne nézelődni egy zenebótban, akkor vevő lennék egy-két cd-re tőle. Előre is köszönöm.

Erről meg az jutott eszembe, hogy ha valaki meg netán Londonba vagy Britanniába menne előttem (mert én még nem tudom mikor megyek legközelebb), akkor az meg Friends (Jóbarátok) 8-9-10-es évadot vehetne nekem dvd-n. Régebben minden este több részt is megnéztem, imádtam a dolgot, de nem az enyém volt, és nem sikerült végignézni. Persze csak a színészek eredeti hangjával igazán jó, felirattal. Szinkronnal csak egyszer néztem kb öt percig, de annyira bugyuták a hangok, hogy nem bírtam tovább. Ross (az egyik férfiszereplő) az egyik kedvencem, rá emlékezve írtam a blog címét, volt egy rész, aminek ez volt a címe (nem mesélem el, mert az meg csak mutatva jó, az eredeti videóbejátszással, ami ugye nincs meg nekem, bár azt be lehetne ékelni a szövegbe, milyen jó is lenne!).

Voltak dolgok, amiket szerettem régebben. Pl az esti Friends nézés mindennapos program volt, vagy A szökés (előrebocsátom, hogy EGYÁLTALÁN nem vagyok sorozatnéző -sőt! Tévénéző sem! -, ezekre rábeszéltek, hogy iszonyú jók, hát adtam nekik egy esélyt, és bejött mind a kettő). De vannak filmek is, amiket sokszor megnéztem, pl a Love actually (ez most arról jutott eszembe, hogy karácsonyi témájú, és mindjárt itt a Karácsony. Bár ha jobban belegondolok, ezt a filmet még egy jó darabig nem fogom megnézni...). Azt hiszem a tévében is volt nemrég, mindenkinek ajánlom, azt viszont szinkronnal, mert iszonyú vicces, ezt kivételesen nagyon jól eltalálták.

Annyi minden történik egy nap alatt is (valamelyik nap gondolkodtam el azon is, hogy nemsokára itt az év vége, és én minden évben végig szoktam gondolni, hogy mi mindent tartalmazott az adott év. Hát... idén elég sok nagyszabású dolog történt, amit végig lehet majd gondolni újra. Na de ez csak eszembe jutott). Szóval Vero a csoporttársam, aki a legelső napon egy nagyszájú, fontoskodó nőnek tűnt, és érdeklődéssel figyeltem magam, hogy milyen irányban is fog vajon változni az egyébként ösztönösen nem valami pozitív hozzáállásom felé. Semmi jót nem jósoltam magunknak :-))). És ma egész sok időt együtt töltöttünk, végigbeszélgettünk másfél órát, és nem szívesen köszöntem el, folytattam volna még. Megint egy olyan embert sodort az utamba az élet, aki hihetetlenül hasonlóan gondolkodik és pontosan érti mit mondok :-)))). Nagyon örültem, aztán arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy lehet, hogy nem is leszünk sokáig csoporttársak már. De mindegy, mert a kapcsolat már létrejött, és valahogy érzem, hogy ő nem fog eltűnni. Dolgunk van egymással.

A másik dolog, ami ma történt még sokkal érdekesebb. A vonzás törvénye... Van egy másik csoporttársunk, akit még csak kétszer láttunk, mert Pestre is jár az ELTE-re, és csak néha utazik el Szombathelyre, ha van valami fontos (mondjuk referálnia kell, vagy zh-t írunk). Nagyon fura személyiség, van valami nyugtalanító vibrálás benne. Nagyon fiatal, 22 éves, és irtó pökhendi. Első alkalommal az egyik tanárunknak szólt be keményen, hőbörgött folyamatosan, nekem meg a gyomrom remegett a kisugárzásától. Amikor ma megjelent az egyik órán nagyon rossz érzésem lett. Féltem, nem tudtam meghatározni miért, csak éreztem, hogy megint konfliktus lesz, amit én nehezen viselek már el. Valószínűleg tudat alatt megérezhette ezt, mert odajött hozzám és szabályosan belém kötött. Minősíthetetlen hangnemben kezdett beszélni, és én kezdtem pánikba esni, hogy elvesztem a fejem, és ugyanolyan stílusban válaszolok, ezzel saját magamat minősítve. Aztán nem ez lett belőle, bár nem is hagytam magam.

Azért volt fura, mert már rég nem sugárzom magamból azt, hogy konfliktust szeretnék bárkivel is (vannak, akik imádják az ilyen helyzeteket, mert így kioszthatnak másokat, és talán nagyon régen még én is élveztem egy kicsit), utálom ezt a helyzetet, el is kerülöm, ha tehetem. De most nem tudtam kikerülni, odajött és egyenesen nekem szegezte a dolgot. Nem értettem mivel vonzottam ezt, amikor mindig jókedvű és derűs vagyok, mindenkire mosolygok és mindenkivel jó a viszonyom, miért pont engem talál meg akkor egy ilyen szitu... Mindenem remegett még jó darabig, és émelygett a gyomrom. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben (a családi konfliktusok az más, az mindenhol előfordul, de hamar meg is oldódik, most nem erről beszélek). Nagyon rossz volt. Kicsit belekóstolhattam, hogy mit érezhetett a másik fél, amikor én csináltam ezt... Na azt hiszem ma megint tanultam valamit.

Látod, Idegen? A tanulásnak nincs határa... :-)))))