2007. július 19. csütörtök
Füldugóval arra ébredtem reggel, hogy elefántok teszik a földdel egyenlővé a szállást. Hamar kiderült, hogy egy spanyol csapat készülődött indulásra :-)))). Összeszedelőzködtem én is és elindultam egyedül. Barbus kipihente az előző napi félhalált és sokkal később indult.
Hihetetlen sok energiám volt ma, iszonyú tempóban haladtam. Útközben összefutottam a szimpatikus srác (közben kiderült, hogy Ericnek hívják) csapatával, akik nálam sokkal előbb indultak. Pár szó beszélgetés után továbbrobogtam, mindenkit leelőzve az élen.
Kb fél óra múlva hátranéztem (végigénekeltem az utat, és néha hátrakukkantottam, hogy nem jön-e valaki, akit esetleg zavarna a nótázás, mert akkor elhallgattam azonnal), és ott robogott mögöttem Eric. Rámosolyogtam, aztán énekeltem tovább (na ennyit a "nem zavarok másokat"-ról :-)))). Eltelt újabb fél óra, akkor elkezdtünk beszélgetni így:
- You are very fast! (Nagyon gyors vagy!) - mondtam én.
- No, no! YOU are very fast! (Nem, nem! TE vagy nagyon gyors!)
- You must be fast enough if you could catch up with me! :-)))) (Nagyon gyorsnak kell lenned, ha utol tudtál érni!)
Beértünk Najerába, ahol először kerestünk egy templomot, ahova bementünk "kezelés"-re
:-))), aztán összedobtuk az összes kajánkat és megebédeltünk egy téren. Végig nagyon érdekes dolgokról volt szó. Az ember kérdésekkel megy a Caminora, felteszi azokat, meditál rajtuk egy kicsit, aztán csak vár, hogy megérkezzenek a válaszok. Ugye mi egy hete indultunk, akkor feltettem a kérdéseimet, minden nap meditáltam is rajtuk gyaloglás közben, és most mindkét kérdésemre jött egy-egy válasz Erictől. Hatalmasra kerekedett a szemem, mert neki én nem tettem fel a kérdéseket. Ez nem is így működik. Azok csak az ember fejében vannak, és csak a válaszok jönnek kívülről. Azt mondta Lóri, hogy türelmesnek kell lenni, mert nem jönnek azonnal, néha heteket is várni kell. És már most jöttek válaszok, ez nagyon izgalmas élmény volt.
Hamarosan csatlakoztak Eric barátai, akkor én elköszöntem és futottam tovább.
Megérkeztem Azofrába, ami egy álom. A városkában (inkább falu) a szállás felé vezető útra a szieszta idejében értem. Egész éjjel borult volt az ég, esőre lehetett számítani, de mire Azofrába vetett a sors: vakító napsütés, düledező, többnyire hófehér házak, igazi mediterrán fülledtség. Ősz öreg férfiak a házaik előtt ácsorogva ráérősen beszélgetnek. Annyira békés, nyugodt és lassú minden a szikrázó fényben.
A szállás gyönyörű, kétágyas szobákkal (csak szekrényszobának hívjuk őket a csapóajtó miatt, ami az ajtó szerepét tölti be). A kertben lábúsztató medence a bedagadt lábaknak, asztalok és napernyők a pihizni vágyóknak. Mire odaértem, már voltak, akik a mini-medence körül ültek láblógatva illetve a napernyők árnyában. Becsekkoltam, Barbit is "elhelyeztem" a távollétében, aztán fürdés és mosás után fürdőruhát rittyentettem magamra és kifeküdtem a hatalmas medence partjára napozni, hogy más testrészt is érhessen napfény, és ne csak a bokám fölöttől a combom közepéig terjedő bőrfelületet, illetve a karomat, arcomat és nyakamat.
Az útikönyvben olvastam, hogy 6 km-re található egy cisztercita kolostor, amire nagyon kíváncsi voltam. Aznap már 23 km-t gyalogoltam, a kitérő 12 km-rel együtt az már 35, de elhatároztam, hogy elsétálok és megnézem. Csakhogy nem akartam egyedül menni. Azt is eldöntöttem, hogy Eric lenne jó útitársnak, úgyhogy megkerestem. A közeli bárban ücsörgött a barátaival egy pofa sör mellett. Odaléptem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy nincs-e valamelyikőjüknek kedve eljönni megnézni a kolostort (nagyon cseles voltam ám! Nem azt mondtam, hogy lécci gyere el velem Eric, hanem feldobtam a kérdést mindenkinek
:-)). Mindenki hülyének nézett, egyedül Eric mondta azt, hogy eljön (ezt én nagyon is jól tudtam, hogy így lesz). Tehát elindultunk. Végigbeszélgettük az utat, és próbáltunk autó stoppolni, de senki nem akart felvenni minket. A kolostor egyébként nagyon szép. Az egyik kápolna közepén áll az alapító apáca szarkofágja, ami körös-körül faragásokkal van tele minden oldalon. Az egyiken egy gyászmenet látható elől egy pappal és szerzetesekkel, középen az elhunytat sirató és buzgón imádkozó apácákkal, majd a menet végét újra egy szerzetes zárja. Mindenki félholt a fájdalomtól és sírástól, az utolsó apáca viszont kacéran kacsingat a háta mögött bandukoló szerzetesre :-)))))). Ha jól emlékszem botrányosnak találták a középkorban a faragványt, mégis így hagyták érdekes módon. Nekünk tetszett.
Visszafelé ugyanolyan sikeres volt a stoppolási akció, mint odafelé, úgyhogy mire beértünk a szállásra nem tudtam megmozdítani a lábamat. Kettő métert sem tudtam volna megtenni. Este főztünk Barbival, közben megszáradtak a ruháim, elmentem, hogy beszedjem őket. Akkor derült ki, hogy valaki magáévá tette 2 ruha csipeszemet, ami nagy szemétség. A ruha csipesz ugyanis a zarándok egyik legjobb barátja és legnélkülözhetetlenebb társa. Az egyik legrohadtabb dolog, ha azt elcsórja valaki. Eric felajánlotta, hogy lop nekem kettő másikat helyettük :-))).
Vacsorához vettünk egy üveg bort ketten, amitől Barbus be is csiccsentett rendesen. Nagyon-nagyon szép nap volt, válaszokat kaptam az Eric-kel folytatott hosszas beszélgetések során a kérdéseimre. És ez még csak a kezdete a válaszoknak, most már elvileg jönni fognak. Még a végén új kérdéseket kell majd feltennem ebben a tempóban... :-)))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése